Hengerfejes autó

Hengerfejes gépjármű

Autó hengerfej probléma


Mikor szembesülhetünk azzal, hogy bizony "hengerfejes az autónk"?

  • Több árulkodó jel lehet amikre jobb ha odafigyelünk, kezdeti időszakban úgy jelentkezik ez a meghibásodás, hogy időközönként pótolnunk kell a hűtőfolyadékot ez persze az x ezer kilométer megtétele után egyre gyakoribb lesz.
  • Megfigyelhető az is,hogy a tágulási tartály falán fátyol szerű olajréteg tapad meg és ez a hűtőfolyadékunk tetején is látható. Sajnos ez csak azoknál a típusú autóknál figyelhetjük meg ahol a hűtés rendszere nyitott rendszer és tartalmaz kiegyenlítő tartályt.
  • Figyelnünk kell továbbá még arra is, hogy az olajbetöltő sapka belső felén vastag barna színű lerakódás keletkezik, viszont ez csak akkor utalhat hengerfej vagy hengerfej tömítés problémára ha ez párosul a rendszeres hűtőfolyadék fogyással! Ilyenkor húzzuk ki a nívópálcát és ellenőrizzük az olajszintet és az olaj színét , ha fekete színű olaj helyett azt látjuk, hogy barna színű mint az olajbetöltő sapkán lévő lerakodás akkor eljutottunk oda, hogy az autót nem szabad tovább használnunk, mivel nagy mennyiségű hűtőfolyadék ( víz és fagyálló ) került a motorolajba ami ahhoz vezetett, hogy a fekete motorolaj színe barna lett, de ami még ettől is fontosabb az olajnak nem lesz megfelelő kenőképessége!
  • A képeken jól látható barna színű lerakodás a szelepfedél belsejében és barna színű motorolaj!

 

Hengerfejes autó javítás

Autószervíz kapcsolat

Üzemeltető:
Földvárszki Autószerviz
Székhely:
 
2721 Pilis Balassa Bálint u 4
Iroda:
 
2721 Pilis Balassa Bálint u 4
Adószám: 
69145465-1-33

Telefon:
+36 20 463 7655
Fax:
 

E-mail:
foldvarszkiautoszerviz@gmail.com

Nyitvatartás példa:
Hétfő-Péntek-ig: 
8.00 - 16.00

Megosztás